Nagytáborunk 2025. júliusában, Mátraalmáson került megrendezésre.
Július 6-án este érkeztünk meg a táborhelyre, lepakoltuk a felszereléseinket és felállítottuk nagyméretű közösségi sátrunkat. Másnap délelőtt elkezdtük kiépíteni a táborozáshoz fontos infrastruktúrát, viszont az orkáni erejű széllökések és hirtelen érkezett vihar miatt gyorsan egybegyűltünk a nagy sátorba. Egy bő órán keresztül fogtuk a sátor tíz lábát tízen, miközben a tizenegyedik nagy erőkkel árkolta körbe a bent lévő felszereléseket, elkerülve a teljes elázást. Miután elvonult felőlünk a vihar megmelegedtünk a tűznél majd vacsoráztunk. Az előtábor második napja se telt sokkal másképp, elkezdtünk dolgozni, majd elért minket az eső. Ez lassította annyira a munkálatokat, hogy a vezetőséggel közösen úgy döntöttünk, inkább elhalasztjuk pár nappal a gyerekek érkezését, egy olyan időpontra, amelyre már biztos jó időt jósolnak. A hét további napjain is hűvös időjárásunk volt, de az eső szerencsére alábbhagyott.
A hosszúra nyúlt előtábor után, péntek reggel megérkeztek a gyerekek is. Egy rövid játék után megjelent McGalagony és Mordon professzor a Teszlek Süveggel kezükben, hogy az ifjú varázsló tanoncokat házakba osszák. A Süveg egyesével mindenkit berendelt a megfelelő prefektus által vezetett házba, így el is tudtuk kezdeni táborunkat az első zászlófelvonással. A gyerekek ezután nekiláttak körleteik szépítésének és a táborhelyet felfedezésének. Ebéd után mindenkinek alkalma volt elkészíteni saját varázspálcáját, majd megismerkedtek a tábor fontos szabályaival és a szolgálatok feladataival.
Szombaton a sporté volt a főszerep! Délelőtt számháborúztunk, délután pedig egy egész tábort megmozgató méta bajnokságot tartottunk. Ezen a napon látogatott meg minket cserkészkerületünk elnöke, Jernei Péter is, aki még egy kör métára is beszállt közénk.
Vasárnap kora reggel a római katolikus táborlakók részt vettek a mátraalmási templomban tartott misén. A kiscserkészek pedig, Hisztis Mirtill vezetésével, nekivágtak a Mátra magas csúcsainak, hogy megfejtsék az első próba után kapott aranytojás titkát. Napközben gyönyörű szép tájakon haladtunk végig és a meredeknél is meredekebb hegyoldalakon baktattunk lefelé, hogy megtaláljuk a keresett forrást. A nagyobbak eközben, a táborban maradva különböző lelki programokon és elcsendesülésen vehettek részt. Mire mindenki biztonságban visszaért a táborba, Ferenc József tiszteletesúr érkezett hozzánk istentiszteletet tartani.
Másnap felborult az idő forgása és a zászlószertartás után tábortűzhöz igyekeztünk, majd vacsorázni. Hermione az egész napot a feje tetejére borította. A nap első felében a közeli focipályán szerveztünk igazi Forma-1-es bajnokságot, melyen erőnket mérhettük össze, majd a színpadon mutatták be a házak egy szépségverseny keretein belül az idei kollekciójukat. Ebéd után a vizes rohampálya mindenkit felfrissített a nagy melegben.
A vásári forgatag napjára a helyére került minden, a megszokott módon követték egymást a napirend pontjai. Délelőtt minden őrs kitelepült a mezőre, a saját maguk által készített portékákkal.
Szerdán a második próba következett a trimágus tusán, mégpedig a főzőverseny. Zoliwander Mozgó boltjában minden fontos alapanyagot beszerethettek a csapatok és kezdetét is vette a főzés. Készült 2-2 féle csilisbab és paprikás krumpli. A zsűri megosztott véleményei után mindenki megkapta a megérdemelt díjat és falatozhatott munkája gyümölcséből. Délután a cserkész és kósza korosztályú házak elindultak, hogy igazán fel tudjanak készülni az utolsó nagy megmérettetésre. A kisebbekkel a táborban maradva játszottunk nagyokat, majd közösen megraktuk a tüzet és körbe ülve sütögettünk a naplementében.
Az utolsó előtti teljes napunkon, miután visszaértek a nagyobbak, mindenki nekilátott a kampány program előkészítésének. A közösségi sátor megtelt a szorgos, kézműveskedő kezekkel. Ebéd után minden induló csapatnak lehetősége nyílt bemutatni tervezett programját és kérdezni a többiektől. Egy hivatalosan lezajlott szavazás után pedig kihirdettük a nyertest, aki őrsével együtt felelt a másnap délelőtti programért. Az este folyamán, a cserkész és kósza korosztálynak szerveztünk egy lánctalpas meseerdőt, amiből az ő hatásukra talán inkább horrorerdő kerekedett.
Péntek délelőtt a Hangyák által szervezett rohampályán és teaházon vehetett részt a csapat apraja, nagyja. Meglátogatott minket a kerületünk vezetőtisztje, Dr. Szabó Attila is, aki örömmel vett részt minden programon. Délután sajnos már el kellett kezdenünk táborunk bontását, hogy másnap időben hazaérhessen mindenki. Lebontottunk az őrsi sátrakat és a kevésbé használt közös építményeket. Az éjszakát a csillagos ég alatt töltöttük.
Az utolsó napunkon, szombaton a pakolásé volt a főszerep. Délelőtt a felszerelésünk javát összerámoltuk, így mire megérkezett a furgon márcsak a felpakolás logisztikája maradt. A vezetőség még a délutánba nyúlóan szedte össze a közös felszereléseket, majd öt óra magasságában az utolsó autó is kigördült a táborhelyről. Otthon, a cserkészparkban még késő estig folyt az elpakolás, hogy minden használt felszerelés épségben visszakerüljön a saját helyére.