2025 május 30-tól június 1-ig tartott csapatunk próbatábora, mely minden évben a nagytábor előtti utolsó közös felkészülést jelenti.
A gyerekek érkezése és a zászlófelvonás után hamar nekiláttunk a sátrak felépítésének, szorgos kezek munkája révén rövid időn belül mindenki be tudott költözni hétvégi lakjába. Cserkészparkunk patakját is hamar ellepték a cserkészek, láb nem maradt szárazon az este végére.
Másnap egy gyors reggelitorna és zászlófelvonás után megreggeliztünk majd kezdődött a forgó. Itt cserkészeink őrsönként hat állomáson vettek részt, ahol különböző tudásanyagokat eleveníthettek fel és tanulhattak meg. A kisebbek ezután az újonnan kapott sárga nyakkendőjükre faragtak gubacsot, a nagyok pedig paracordzsinegből fontak kulacstartót maguknak. Egyik cserkésztestvérünk édesapja nagy odaadással és kószáink segítségével készítette nekünk az ebédet, amit mindenki jóízűen falatozott. Egy rövid csendes pihenő után kezdődött az igazán kalandos számháború, amely több fordulóját a két csapat felváltva nyerte. Este egy remek tábortűz után szántunk időt egy énekkel kísért dicsőítésre. Miután mindenki bebújt a hálózsákjába és alváshoz igyekezett.
Másnap délelőtt rekord idő alatt összepakoltuk a tábort. A sátrak szakszerű lebontása és a ponyvák lemosása mellett bőven jutott idő a patakban épített gátak fejlesztésére is. Ebéd után megjöttek a szülők akik betekintést nyerhettek a tábori életbe és kíváncsian hallgathatták gyermekeik beszámolóját. A napot egy nagy közös métázással zártuk, melybe vendégeink is bekapcsolódhattak.
Reméljük mindenki kellemesen elfáradt egy ilyen élményekben gazdag hétvége után.
A próbatábor folyamán néhány korban és tudásban kész cserkészünk külön kaland keretében számot adott tudásáról, ennek eredményeképp öten tettek kiscserkész ígéretet, heten pedig cserkész fogadalmat.